Restday

A zenetábor és a tánctábor között volt egy szombat, ami a ki- és becsekkolásé volt, jöttek-mentek-költöztek az emberek, nekünk meg négy lehetőségünk volt, hogy hogyan akarjuk ezt eltölteni. Voltak, akik elmentek a szomszédos mini aquaparkba, a belvárosba nem hiszem, hogy bement valaki korzózni, páran maradtak a campingben, nyugiban pihenni, amíg mi, a többség egy környékbeli bortúrára mentünk. Nem, engem nem a nevében megjelölt folyadék vonzott, hanem a csokigyár látogatás. Amiből végül is  két főként csokival foglalkozó egység megtekintése lett.

A kis kirándulás, körtúra helyszíne Swan Valley volt. Itt nagyon sok a farm, az emberek többsége gazdálkodik, földet művel, sok a szőlő és a horvát származású ember. A környék egy kis fennsíknak tűnt nekem, kicsit kopár, néhol szépen zöldell – de csak mert tavasz van, nyáron elszárad minden állítólag, háttérben a hegy, s itt a Swan folyó még egy erősebb pataknak tűnik csak.

Az első állomás egy borászat volt, én az – állítólag nem annyira jó – borok helyett sajtokat kóstoltam, azok jók voltak. Meg a táj szép. Most kezdenek zöldellni a tőkék, végre napsütés volt megint, kellemes langyos idő. Én egy fehér borba nyaltam bele, kettő volt összesen, amit kóstoltak a többiek, állítólag pont a másik volt a finomabb. Jogosnak tűnt az indulat. A második egy csokimanufaktúra volt, ahol különböző magokat is karamelizáltak, s forgattak bele mindenféle jóba… Háromféle terméket kóstoltam meg, már nem tudom miket, de nagyon finomak voltak, s csak azért nem többet, mert nem volt pofám negyedjére is visszamenni a pulthoz… 😀 A gyártási folyamatból egy nagy üvegen keresztül láthattunk volna többet, mint ami egy képernyőn futott a shop sarkában, ha épp nem szombat lett volna – gondolom én. Úgyhogy maradt a szépen letisztított gépek, s a pedáns rend látványa. Mivel jócskán ebédidő volt ekkor már, gondoltam eszem egy fagyit. Egy gombócot kértem, de azt hittem kifog rajtam. Majd közölték, hogy megyünk ebédelni… Az is egy borászatnál volt, de itt jócskán adnak az egyéb gasztronómiai élményekre is. Kint a kertben terítettek meg nekünk, s majdnemhogy kóstoló jelleggel, kis adagokat szervíroztak fel két-három-négy emberenként egy tányérral. Először néztünk is, hogy most ez így mi? Aztán a hatodik fogás után, a jóllakottság érzésével már nem volt kérdésünk. Pont ki volt találva ez. Ettünk sült kacsamájat, ettem MEDÚZÁT! ÉN! Igen! Nem volt egy nagy élmény. Választhattam volna polipot is, de inkább maradtam ennél a dögnél, ha már kísérletezünk az új dolgokkal… Kicsit gumis volt, meg főként íztelen, de a bundájában volt valami fűszer, amiben kisütötték. Az utóízén éreztem, hogy ez valami más alapanyag, mint amiket eddig ettem, nem volt nagy élmény, nem fogok rászokni. Kaptunk valami savanyú mártásos marhahúst, volt csirke is, nem tudom már milyen formában, de mindegyik nagyon különleges, igazi ínyencség volt. A köretnek szánt krumpli is fűszeres tejföllel volt nyakon öntve, s mindezek mellé mindig ott volt az asztalon egy-egy üveg fehér, rozé meg vörösbor. S a környezet is nagyon impozáns volt ez mellé, hatalmas park volt mellettünk, óriási fákkal, a közelben szép bokrok, virágok, a wc mellett meg kígyó – állítólag 😛 Mintha fél füllel úgy hallottam volna, hogy a többiek láttak is egyet elkúszni, amikor mentek a kis épület felé, de a figyelmeztető tábla mindenesetre kint volt, hogy itt tényleg élnek ilyen lábatlan jószágok. 
Aztán mentünk egy másik borászatba, aminek külön étterem része is volt, nagyon szép birtokon persze ez is, az egyik pincér meg mindenki nagy meglepetésére meg egy keszkenős táncos volt. De csak a folyosón futottunk össze vele, minket vittek hátra a kóstolóra, ő meg elöl dolgozott. Nagyon szép, s gazdag kínálattal megrakott boltja volt ennek a helynek, majdnem elcsábultam, hogy veszek valamit, de nagggyon drága volt… Pedig nagyon szupi dolgok voltak. De most már tudom, hogy milyen típusú ajándékokat fogok venni később 😛 Itt vagy 6 féle bort lehetett kóstolni, önkiszolgáló alapon, én szépen tartottam is a – poháron bejelölt – mértéket, töltöttem magamnak egy édes fehéret, s azzal el is voltam, finom is volt. A többiek meg bőségesen kóstolgattak, aminek estére meg is lett az eredménye… 😀
Ezek után még egy csokinagykereskedés várt ránk, ennek volt savanyúságokat bemutató meg normál étterem része is. A csokit úgy lehetett kóstolni, hogy nagy tálakban kint voltak fehér, ét- meg tejcsoki pötyik, mint itthon a viasz granulátum, kicsi korongok, s szabadon szedhettél egy szalvétába. Mi lazán a markunkba lapátoltuk, én esküszöm csak kóstoló mennyiséget vettem, de annyira finom, tömény volt, hogy beleolvadt a markomba, s úgy néztem ki, mint aki folyékony csokiban fürdött, de legalábbis beletenyerelt egy olvasztott csokival teli tálba… 
Ezen kívül lett volna még egy sörgyár állomás, de tekintettel az időre (alapból negyed órás késéssel indultunk el a táborból) meg a társaság állapotára, inkább a hazautat szavaztuk meg. Ezt én felettébb nem bántam. Egy kis hangulatjelentés a buszról (amint rájövök, hogy hogy kell videót feltölteni..).

Estére már megérkezett szinte az összes táncos, vacsi után volt egy kis nyitó gyűlés, Barbi-Flóri, s Kata-Nyuszi bemutatták a táncokat, amiket a héten tanítani fognak a táborban, s elvileg választhattak az emberek, legalábbis én így tudtam, hogy melyiket szeretnék tanulni. Végül kezdő és haladó csoportra lett osztva a társaság, s mindenki megtanulta mindegyiket, de legalábbis az alapjait. Én a kezdőkhöz csatlakoztam délutánonként. Délelőtt én voltam Zsuzsával a gyerekekkel, s Frida tudott menni az órákra, délután meg én voltam “szabad”, s ő segített Zsuzsának a kicsik foglalkozásán. Az este persze egy nagy táncházba torkollott… 🙂