Kedden volt az utolsó alkalom, hogy Martin jött hozzám citerázni. Tisztességesen végigjátszotta az egy órát, ugyanúgy ritmusoztunk, átismételtük az eddig tanult dalokat (14-et tanult meg 2 hónap alatt!), adtam némi útravalót neki, hogy mit, hogyan gyakoroljon, mire figyeljen – mármint majd a zongorán… 😉 De hát nem hülyegyerek. Szerintem tudja, hogy meg fogja kapni a citerát holnap. Szilvi megígérte, hogy majd videóznak, amikor bontogatja az ajándékokat. Kíváncsi leszek a kis fejére, amikor meglátja, hogy mit rejt a papír.
Közben erősen éreztem még a hétvégi kirándulást a fejemben, illetve nem sikerült még egészen összekaparnom magam a kis kikapcs után. Megpróbáltam kávét főzni reggel, hogy javítsak az állapotomon. Előkotortam a kis kotyogóst, víz bele, kávé bele, fahéj bele, hogy pikáns legyen, rácsavar, tűz. Elpakolom a dolgokat ezután a hadművelet után, amikor feltűnik egy kis, kerek fém darab a konyhapulton. Hmm. Ezt lehet, hogy bele kellett volna tenni a kvfőzőbe. Odanyúlok érte, hogy akkor utólagosan pótlom, de annyira felmelegedett már, hogy nem tudtam megfogni és lecsavarni. Egy kicsit filóztam még rajta, hogy most akkor húzzam félre, várjam meg, míg kihűl, aztán próbálkozzak újra…? Vagy hagyjam így, majd kiderül mennyire hiányzik a rendszerből. Utóbbi mellett döntöttem, s nem kellett sokáig várni, hogy kiderüljön, hiányzik a rendszerből. A szokásos kotyogás némi felhangot kapott, vagy inkább öblöt, testet. Gyanús is volt, így kimentem, s látom, hogy a tűzhely és a fal forró zaccos kávéban úszik. Tehát mégsem annyira hülyeség ez a szűrő dolog… (Amúgy arra csak most, itthon jöttem rá, hogy miért maradhatott ki ez a kis micsoda. Valahogyan elengedte a ragasztás a tömítő gyűrűt, s így le tudott jönni a szűrő is. És egyszer, amikor összeraktam, nem a gyűrű fölé tettem a szűrőt, hanem alá. Aztán a továbbiakban nem is foglalkoztam vele, hogy ezek miért mozognak így külön, mindig összeraktam, és volt kávé. És az itthoni kotyogóst megvizsgálva jöttem rá, hogy mi nem stimmelt.)
Szerdán úgy voltam, hogy nekiállok egy kicsit pakolászni, de legalábbis elkezdem összeszedni a cuccaimat, aztán egy fél órásra tervezett kis kiugrásból két és fél órás beszélgetés meg vásárlás lett… 😀 Megbeszéltük Farkas Ágival, a Nebuló igazgatónőjével, hogy félúton találkozunk, s adok neki valamit. Na ez a kocsival 20 perces út megint majdnem egy órába telt tömegközlekedéssel… Meg megittunk egy kávét is akkor már, ha már így utoljára találkozunk, én meg körbejártam még a bevásárlóközpontot némi ajándék után kutatva, aztán indultam csak haza. Megérkezés után meg már nem sok időm volt, készülődni kellett, mert jött értem Levi, és mentünk vacsorázni egy kedves magyar családhoz. Közben megálltunk náluk, felszedtük szüleit. Amíg vártunk egymásra, apuja valahonnan előkapott egy mágnest, és megdörzsölte vele a talajt. S a sok pici, meg kevésbé pici kavicsok, földgöröngyök a mágnesen maradtak. Csak ennyire magas a vastartalma itt a talajnak… 😀
Hirtelen ötlettől vezérelve (és az utolsó napjaimat újratervezve) ott aludtam vacsi után Levinél, mert innen sokkal közelebb van az a vadaspark, amit még mindenképpen meg szerettem volna nézni. Na az a közel az így is fél óra autókázást jelentett. Igyekeztem még időben, reggel elindulni, hogy délután már tényleg tudjak készülődni. Na ebből az lett, hogy olyan fél 11-re értem oda, s majdnem 4 órát töltöttem el bent… 😀 (Mert a vadasparkon belül van egy állatsimogató. Vagy hát inkább nevezzem az állatsimogatót vadasparknak? És a külső rész meg inkább rezervátum szerűségre hasonlít…? Fene tudja) Mindegy is, a lényeg, hogy láttam mindenféle állatot, kezdve a kookaburrától kezdve (aminek eddig csak a hangját hallottam, de annyira, hogy itt hajnalban nem a kakasra kellett kelnem, hanem rájuk) vombatot, kígyót, mindenféle színben pompázó papagájokat, lusta teknősöket, koalát, gyíkot, minipingvint, quokkát, akik amúgy Rottnesten szabadon élnek, Frida találkozott is velük, amikor átment, oposszumot, óriásdenevért és persze kengurukat. Vöröset, tejfehéret és albínót! Amit lehetett persze, azokat meg is simogattam, kezembe vettem, megetettem 🙂
Pénteken még utoljára bebuszoztam a városba, tényleg a belváros közepébe, a magas épületek sorába. Itt épül most egy új szálloda, és Leviék csinálják az elnöki lakosztály fürdőszobáját, úgyhogy ide nyerhettem bepillantást. Fent voltunk a 24. emeleten, az egész szállodának azon részében, ahol az egyetlen erkély van. Hát én vagy háromszor körbejártam az egész szintet. Benéztem az összes, épülő szobába is, kinéztem az összes ablakon, egyszerűen nem tudtam betelni a látvánnyal. Tök messzire el lehetett látni, be tudtam azonosítani a helyeket, ahol eddig jártam, kicsit láttam összefüggésében a dolgokat, jobban be tudtam tájolni az irányokat, arányokat, szóval nagyon jó volt – épp ideje volt így a végére.
A szombati napom meg a tényleges pakolással telt, de erről majd a következő posztban.
Kommentek