Tavaszősz

Néha nem hiszem el, hogy itt tényleg a nyár fog következni hamarosan, s hogy most elvileg tavasz van. Ugyanolyan nyákos, hideg fosmányos idő van, mint otthon. Najó, annyit talán nem esik. De már második napja úgy fúj, mint az őrült, kb 10 percenként változik, hogy süt a nap, vagy épp vízszintesen zuhog-e az eső… Elindulni bárhová is képtelenség hosszabb távra gyalog, a boltba is úgy tudtam átsurranni a délelőtt, amikor épp két felhő között voltunk. Két hete, amikor megérkeztem, melegebb, s jobb idő volt, mint most… És a következő 5-7 napra is ilyen 18-19 fokot és esőket mond. Csodálatos. 

Tegnap kivasaltam az alsószoknyámat – röpke 4 óra volt tisztán. Közte tartottam egy ebédszünetet, de így is lezsibbadt a vállam meg a csuklóm mire végeztem. Meg nem mondom nektek hány réteg anyag, így-úgy egymásra varrva, fordosan, egyenesen, toldva, anélkül… És ezeket szépen bevizezni, kiegyengetni, átvasalni… Azt hittem sose végzek. Este meg maratoni próbánk volt a Keszkenővel, fél 7-től kezdve kb fél 11-ig toltuk nagyjából szünet nélkül, utána még egyeztetés, szervezkedés, úgyhogy éjfél volt mire hazaértünk. De most már legalább – én legalábbis – kezdek átlátni a káoszon, kezdem érteni a szatmári részeit, meg ezeknek az egymásutánját, meg hogy ezekben hol-mit-kivel kell csinálnom.

Ma meg nyugis nap volt, elmehettem volna most este a Tükrös koncertre, de játszanak majd vasárnap is, inkább amellett döntöttem. Gondoltam csinálok krumplifőzeléket – már napok óta tervezgetem – fasírttal, de sose volt valami itthon a hozzávalók közül, s amikor eddig mentem bevásárolni, az mindig este volt, s akkor a zöldséges meg már nincs nyitva, ahova “járunk”. Viszont reggel, egy alap nyújtózásnak induló mozdulatnál viszont úgy begörcsölt a jobb vádlim, hogy hirtelen felindulásból menüváltoztatás lett – találtam fagyasztott spenótot a Woolworth-ben, és csináltam belőle főzeléket. Majdnem olyan lett, mint anyáé, csak kicsit másabb meg sokkal rosszabb legalább. Viszont ahhoz, hogy mindezt véghez tudjam vinni, kicsit össze kellett kaparnom a konyhát, mert tegnap semmi időm nem volt rá, és még a két nappal ezelőtti cuccok is ott voltak… a nyomorék sütim romjai, a bolognais főztöm nyomai. Viszont ma ön- és közveszélyes voltam a konyhában, nem akartam cifrázni tükörtojással a dolgot, ezért csak sima mini kolbászt ettem a spenóthoz. Kezdtem azzal a mutatványt, hogy majdnem odaégettem abban a rohadt alumínium kotlában az olívaolajat, majd a fokhagymával együtt a kést is belekotortam a forró olajba, amikor felengedett a spenót, akkor vettem észre, hogy pici lyukak vannak a zacskón, úgyhogy sikerült végigcsöpögtetnem az elmosott edényeken a spenótlét, amíg a mosogatóból a tűzhelyig vittem a zacskót, majd beleborítottam az egészet. Ekkor végre nem akart odaégni semmi. Egy ideig. Aztán rájöttem, hogy muszáj kevergetnem folyamatosan, mert még képes ezt is odakapni az a szar. Olyan híg és/vagy vizes volt a spenót, hogy először nem is raktam hozzá tejet, megvártam míg kicsit összesűrűsödik, elfőli? fővi? a levét, aztán csak a megszokás meg a lelki nyugalmam érdekében egy kicsit raktam hozzá, amúgy pont megfőtt, ízre talán egy kicsit több cukrot is tehettem volna bele, de tekintettel, hogy az utolsó mozdulatnál, amikor kanalaztam bele, sikerült beleütnöm a lábos szélébe a kanalat, így a púpozott adag kétharmada a lábamra, földre, szőnyegre, tűzhelyre ment, s csak kis része a főzelékbe… Lehet, hogy pont ennyi hiányzott belőle.

Most este meg újabb kalandot produkál az ittlét. Eddig szépen, hangulatfénnyel ültem az ágyamon, a laptop képernyője világított, de besötétedett annyira, hogy gondoltam most már lámpát kapcsolok. Hát ezt csak én gondoltam így. A lámpák nem. Kimentem, végigkapcsolgattam az összes neont, semmi. Az éjjeliszekrényen a lámpa működik. A laptopom megy. A hűtő megy. A mikró megy. A nagy lámpák nem. Biztosítékot nem találom. Frigyesék a koncerten vannak. Úgyhogy kivittem az éjjeliszekrényemről az asztali lámpát, kitettem az étkezőasztalra, most a falról visszaverődve egész jó fényt csinált a nappaliba, hangulatos volt megvacsorázni mellette. 🙂 Bár tudtam volna még enni – ma vettem frissen a pékségben egy kívül-belül mindenféle magos kenyeret… Ropogós a héja, puha belül… Alig tudtam leállni vele. Vettem humuszt, tejet, meg még nem tudom mit, amin csak utólag, itthon vettem észre, hogy mind glutén és/vagy laktóz mentes, szóval mégiscsak folytatom a diétát – a tudtomon kívül 🙂

UPDATE: Marika hazaért, megtaláltuk a biztosítékot, felkapcsoltuk, ami le volt csapva, nem történt semmi. Reseteltünk, nem történt semmi. Úgyhogy marad minden a régiben. Gondoltam épp ideje elmenni fürdeni, aludni, majd holnap folyt.köv. Épp nyúlok, hogy elzárjam a vizet, hallom, hogy sípol a tűzjelző… Mert hát mivel nincs áram, nem tudtam bekapcsolni se a klímát, hogy fújjon egy kis meleget, ezért meleg vízzel zuhanyoztam. Na jó, forró vízzel. Itt meg nem annyira forró a forró, hogy ne bírjam hideg víz hozzáengedése nélkül, úgyhogy küldtem neki. A tűzjelző nem bírta a páratartalmat… 🙁 És mivel nincs áram, nem tudtam a fürdőszobában se felkapcsolni a villanyt, azért a szellőztető sem indult be… Úgyhogy törölközőbe csavarva mentem át Marikához, hogy hol kell kikapcsolni ezt a szart (még jó, hogy korábban asszisztáltam Frigyes kolbászsütéséhez, ahol ez minden sütőajtó-nyitáskor lejátszódott), mert tudom, hogy az övékét valahol, valahogy ki lehet. Legjobb megoldásként átjött egy tálcával, hogy legyezzem, ha legközelebb beindul. Na ez volt az első reakcióm, hogy a törölközővel hessegettem, hátha csöndben marad… Kikapcsológomb nincs, tálca van. Most meg alvás. Hátha reggelre megjavul minden 😀