Közlekedés

Ma Vajda Ingridéknél voltam, Rebekával segítettünk neki felöltöztetni a szabóbabákat, amiket majd kiállítunk a bálterem bejáratánál, vagy valahol, mert az elbeszélések szerint kicsi ott a hely… Első sokkhatás a ruhák mennyiségében ért utol. Van egy külön kis fészer, ami tele van a különböző jelmezekkel. Sajnos ezekre a nagy gonddal megvarrt ruhákra nem tudok mást mondani, mert a viselethez közük nincs. Vagy hát van, hasonlítanak, meg én abszolút értékelem, hogy mennyi munkával, s főleg a ’70-es években milyen körülmények között készítették őket, de amikor megláttam, illetve megfogtam egy összeállítást, és rájöttem, hogy nem egymásra van téve a vállfán a bőing meg a mellény, hanem imitálva van az egész (értsd, van egy bőujjas kiképzés egy fehér anyagból, összevarrva egy fekete, mellény formájú anyaggal, aminek a nyakhoz közeli részére is van varrva ugyanebből a fehér anyagból egy 2-3 cm, vége visszavarrva, belehúzva egy madzag kötőnek), kicsit elborzadtam. Aztán az egyik ámulatból a másikba estem, amikor láttam, hogy ugyanez az elegy össze van varrva a felső szoknya imitációjával… És ugyanígy működik kb az összes öltözetük. A kalotaszegit leszámítva. Szóval egyberuhaként veszik fel, többnyire elöl zipzárral… Mert hogy úgy gyorsabb levenni, mert amikor a színpad mögött öltözni kell… Hát nem tudom. Nálunk ilyenkor inkább tovább játszik még a zenekar, vagy tovább beszél a konferansz. Nem nagyon akartam kötözködni, mert ha az a céljuk, hogy a tánccsoport viseleteit mutassák be, akkor oké, de ha egy kicsit is hitelesek akarunk lenni, akkor nem szabadna a kalocsait úgy kitenni, ahogy ők hordták. Mert hogy a sok alsó szoknyát meg úgy imitálják, hogy a szoknya alsó 10 centijére rávarrnak vagy négy réteg fodrot, ami jól ki van keményítve, aztán helló. Erre veszik rá a felső szoknyát, vagy a komplett (összevarrt) “külső” ruházatot. Teljesen le voltam döbbenve. Azt tudtam, hogy próbáltak a helyi anyagokból úgy válogatni, hogy mi az, ami hasonlít az otthoni mintákhoz, formákhoz, anyagokhoz, ha kellett, függönyt vágtak szét, vagy csak egy sormintát használtak fel egy végből. Közben már persze kinyílt a világ nekik is, utaznak haza, jönnek meghívott vendégek, akik néha hoznak-visznek eredeti viseleteket, és egy-egy ilyen alapján csinálják meg – futószalag – szerűen az egész csoport jelmezét. Hatalmas munka, dicsérendő próbálkozás a néptánc, és ezáltal a gyökerek megtartására, elismerem, de néha hidegrázást kapok… 🙂

Röpke 3 óra alatt meg is voltunk mindezzel, mindenféle babaszerelést, tűzést, újraöltöztetést beleszámítva, Rebeka elvitt a magyar házig, és innen kezdődött a nap legjobb része. Egyedül közlekedtem! Ügyesen rájöttem, hogy melyik oldalon kell felszállni a város felé menő buszra, leintettem, mintha tősgyökeres ausztrál lennék, és ráismertem a helyre, ahol le kellett szállnom, hogy átszállhassak a vonatra, ez volt az Elisabeth Quay. Sőt, még sétáltam is egyet közte, mert ha már egy öbölnél van a transzfer, nehogy ne menjek oda a vízhez. Úgyhogy megvolt az első közeli találkozásom is a Swan folyóval. 

Maga a közlekedés meg hasonló a pesti bkk rendszeréhez, szerencsére nagyon sok csomópont van, ahol buszok és vonatok összeérnek. A buszokban semmi különlegesség nincs, a vonatok meg jellegében inkább a hév és a metró között vannak. Hév, mert kimennek 20-25 km-rel messzebbre, a külvárosokba is, de metró, mert mennek a belvárosban föld alatt is, meg amúgyis keresztül mennek a városon, és többnyire egyterű kocsik vannak, de nem oldalt, a kocsik falával párhuzamosan vannak az ülések, hanem mint a buszokban, menetirályban, kettesével, oszlopokban. S az egész rendszert egy kártyával tudod igénybe venni, amire tudsz pénzt feltölteni. Hogy mikor mennyit vesz le egy-egy utazásért, még nem teljesen tiszta, mert Marika próbálta elmagyarázni, de nem mindig jutott dűlőre, néha még saját magával se. Az biztos, hogy zónákra van osztva a város és a környék, és attól függően, hogy milyen messzire mész, gondolom annál drágább. A belvárosban meg ingyenes minden. Ott is csippanthatsz, de akkor nem vesz le. Mert hogy mindig felszálláskor, meg leszálláskor oda kell érinteni egy érzékelőhöz, ami az ajtóknál, vagy a vonatok, nagyobb központok esetében a (mozgó)lépcső tetején, egy-egy kapunál vannak, és ez tudja, hogy mennyibe került az utad. És 2 órád van ide-oda utazgatni  maximum 4 dollárért. Utána újra kezdődik a 4 dolláros számolás… Azt hiszem. Szóval ügyesen megtaláltam a jó peront is, ami elvisz két megállóval arrébb, ahova meg már kijött elém Frici.

Amúgy alapból szimpatikus maga a közlekedési társaság is, már első nap kiszúrtam, hogy egy kellemes szóvicc az egész. TransPerth, ami a transzferre hajaz, ezt meg nem kell túlmagyarázni, azt hiszem 🙂 A buszsofőrök nem sértődnek meg, ha köszönsz nekik, sokan leszálláskor is odakiabálnak nekik még a hátsó ajtótól is, hogy köszönik az utat. Az ellenőrök, vagy bizti emberek nem bunkók, kétajtós szekrények vagy félnormális aljanép (már bocsánat), hanem segítőkész, mosolygós fiatalok is lehetnek. A buszok elvileg nem járnak túl gyakran a helyiek szerint, szerintem nem vészes a dolog, sok járat közlekedik közel azonos útvonalon, és ha ezeket együtt nézem már az 5-10 percenkénti átlag megvan. A külvárosokban persze ritkábbak, de egy kis gyaloglással minden megoldható. Nagyon közel vannak a megállók, de rendesen jelezni is kell a fel meg leszállást gombbal vagy intéssel, különben nem állnak meg. A belvároson belül meg működnek a különböző cat-ek. Igen, macskának hívják ezeket a buszjáratokat. Többnyire körbe-körbe mennek egy vonalon, és teljesen ingyenesek. Majd fel is ülök mindre, városnézés gyanánt. És van még másik két városrészben is egy-két macskavonal. Színek szerintkülönböztetik meg őket, van red cat, blue cat, yellow cat meg green cat. Külön megállóik vannak, a macska színével jelölt póznák számítanak annak 🙂

Igazi metró, troli meg villamos nincs, viszont van komp, ami a Swanon közlekedik a belvárosban, és ez s igénybe vehető a kártyával. Tervezem ezt is kipróbálni majd, meg valahol majd közelebb is kell jutnom a vízhez, mert messziről már láttam vitorlásokat is, meg jachtokat meg mindenféle csónakokat meg úszóeszközöket, de azok kevésbé érdekelnek…

Most meg már megint éjjel fél 2 van, hogy rohadna meg, nekem meg eszembe se jutott, hogy ennyi lehet az idő, muszáj lefeküdnöm, mert a reggeli (korán) kelések még mindig nem mennek… De legalább már a napközbeni holtpontok elmúltak.